Keresés

EURODURG 2020

letöltés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Események


MGYT-KGYSZ Intern


Archívum


GyógyszerreakciókA gyógyszermellékhatások jelentős közegészségügyi terhet rónak az Európai Unióra, ennél azonban sokkal nagyobb probléma, hogy a betegek biztonságának védelme e szempontból nem optimális – ez derül ki az Európai Bizottság tavaly év végén Brüsszelben nyilvánosságra hozott tanulmányából.

Az EU-ban évente a gyógyszerek mellékhatásai által okozott egészségkárosodás teljes társadalmi költsége 79 milliárd euróra tehető. A nem várt gyógyszerreakciók miatt 197 ezren vesztik életüket. A gyógyszerfejlesztésre vonatkozó jogszabályok miatt bizonyos mellékhatásokat csak a gyógyszer engedélyezését és piacra jutását követően észlelik az orvosok, ezért fontoAz erőfeszítések nem lennének hiábavalók, már csak azért sem, mert az Európai Bizottság hatásvizsgálatának becslése szerint a kórházi felvételek 5 százalékát káros gyógyszerreakciók miatt rendelik el, a bennfekvő betegek 5 százaléka szenved a készítmények ártalmas és nem kívánt hatásaitól, és ez a kórházi halálesetek ötödik leggyakoribb oka.


PROGRAM

10.00 –10.10 Megnyitó, Dr. Nagy Judit, a Medical Tribune főszerkesztője

10.10–10.40 Figyelem és fegyelem! – Dr. Pálinkó Linda, Országos Gyógyszerészeti Intézet Mellékhatás-figyelő Osztályának munkatársa

Az OGYI adatai szerint 2008-ban körülbelül 750 spontán mellékhatás-jelentés érkezett a hivatalhoz. Magyarország lakosságszámához viszonyítva ez elég kevés, nyilvánvalóan jóval több esetben okoznak ártalmas és nem kívánt reakciókat a készítmények. A szakirodalmi adatok szerint 1 millió lakosra, 1 évre számítva körülbelül 500 esetet kellene rögzíteni, vagyis ez lenne a spontán mellékhatás-bejelentések „kívánatos” száma. Mit kell tudniuk a praktizáló orvosoknak a gyógyszermellékhatás-jelentési kötelezettségről?

10.45–11.15 Új utakon – változó jogi környezet – Prof. dr. Paál Tamás, Országos Gyógyszerészeti Intézet, Operatív Tanács elnöke

Egyelőre egyeztetés alatt áll az a javaslat, amely az Európai Unió tagállamaiban kötelezően megváltoztatná és egységes keretek közé szorítaná a gyógyszerek mellékhatás-bejelentésének rendszerét. A tagállamok illetékes hatóságai, így Magyarországon az Egészségügyi Minisztérium is megkapta azt a tervezetet, amely tisztázza és kodifikálja a jogi szabályozás által érintett valamennyi fél (a tagállam, az ügynökség, a forgalomba hozatali engedélyek jogosultjai) feladatait és felelősségi körét, valamint a helyes vigilancia-tevékenység fogalmát és gyakorlatát. Mit jelent ez a Magyarországon praktizáló orvosok számára?

11.20–11.50 Mellébeszélés helyett – Dr. Stankovics Lívia, a sanofi-aventis Zrt. farmakovigilancia osztályának vezetője

A sanofi-aventis Zrt. munkatársai kérdőíves felmérés keretében adatokat gyűjtöttek az orvosok farmakovigilanciával kapcsolatos ismereteiről, szemléletéről és gyakorlatáról. Arra voltak kíváncsiak, miért kevesebb hazánkban a mellékhatás-bejelentések száma, mint Európában általában.

11.55–12.25 Miért vigilensebb az onkológus, mint a többi szakorvos? – Dr. Telekes András, a Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórház Onkológiai osztályának vezetője

12.30–13.00 Kérdések, válaszok
13.05–13.55 Ebéd
14.00–14.30 Elméletben – Dr. Blaskó György, Debreceni Tudományegyetem, Gyógyszerügyi Szervezés és Management Tanszék
A hazai orvostudományi egyetemek közül a Debreceni Tudományegyetem, Gyógyszerügyi Szervezés és Management Tanszék vezetője ismerteti a farmakovigilanciával kapcsolatos képzés jelenlegi helyzetét. 

14.35–15.05 Gyakorlatban – Dr. Kálmán Sándor, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház orvosigazgatója

Mit tehet egy kórházi menedzsment azért, hogy az intézményében dolgozó orvosok farmakovigilanciával kapcsolatos ismereteit bővítse? – példaértékű kezdeményezés indul a Fővárosi Önkormányzat Bajcsy-Zsilinszky Kórházában.

15.10–15.40 Indikáción túli gyógyszerrendelés – Egészségügyi Minisztérium

Tavaly lépett életbe az a rendelkezés, amely az indikáción túl rendelt („off label use”) készítmények felírását módosította. Az új szabályozás alapján az orvosok nemcsak elfogadott, hivatalos javallatok alapján rendelhetnek egy adott gyógyszert, hanem lehetőségük van szakmai megfontolások alapján más célból is felírni azt betegeiknek. Mit kell tudni az új jogszabályról? 

15.45–16.15 Mellékhatások kiiktatása – Dr. Bárdos György, ELTE, Neurobiológiai tanszék PlaceBio munkacsoportja

A gyógyszerek mellékhatásával foglalkozó konferencián alapvető fontosságú áttekinteni a nocebokutatások jelenlegi helyzetét. (Nocebo: olyan káros hatás, aminek nincs köze speciális anyaghoz – azaz a kémiai szerhez –, azonban amit bármilyen terápiás beavatkozással el lehet érni; ezt a hatást szükséges elkülöníteni a specifikus mellékhatástól, és ha a nocebo működési mechanizmusát megismertük, megfelelő módszerekkel lehetőségünk van arra, hogy az aspecifikus mellékhatásokat kiiktassuk.) A placebohatás jobb megismerésével és a terápiába való jobb bevonásával pedig arra nyílik majd lehetőség, hogy kevesebb gyógyszert használjunk, azaz így a specifikus mellékhatások is csökkenthetők, valamint kevesebbe kerül a terápia. A PlaceBio munkacsoport nemzetközi színvonalú kutatásokat végez ebben a témában.

16.20 Kérdések, válaszok, zárszó 

Részvételi díj: 19 900 forint + Áfa

Részletes információ: Medical Tribune szerkesztősége, Faragó Bea, Nagy Tímea

Telefon: (06) 1-430-4510; (06) 1-430-4520

Fax: (06) 1-430-4519

E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Forrás: Medical Tribune

Tudástár


ECOP5

ecop5 banner

IP Facebook

facebook logo122

Bejelentkezés

MGYT

MGYT

Stratégiai partner

MKFT

Szaksajtó


Impresszum

Honlaptulajdonos:
MGYT-KGYSZ
H-1085 Budapest,
Gyulai Pál utca 16. I. em. 2.

Felelős szerkesztő -
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. Honlapgazda - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Webtárhely -
helpNeT Iroda Kft.

SÜTIK KEZELÉSE
Tájékoztatjuk, hogy honlapunkon sütiket (cookie-kat) használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. Tudjon meg többet erről!